Az Egyesült Államok három korábbi, valamint a hivatalban lévő és a megválasztott elnöke is részt vett a búcsúztatón.
Hogy a demokratikus közösség nem tudta megfelelő formában büntetni Putyin agresszióját, összefügg azzal, hogy a Nyugat, mint ...
Azt állítja, „rengeteg ólom és higany” került a szervezetébe, miután egy melbourne-i hotelben mérgezett ételt kapott.
Gyereket vár Böde-Bíró Blanka Európa-bajnoki bronzérmes kézilabdázó, a magyar válogatott és az FTC-Rail Cargo Hungaria kapusa ...
Idénymunka esetén a minimálbér 0,75 százalékát, alkalmi munka esetén 1,5 százalékát kell közteherként befizetnie a ...
– Ignazio Silone híres mondásának kicsavart változata tömören összefoglalja, miért kerülhet Ausztriában hatalomra az FPÖ ...
Nemzetbiztonsági okokat emleget a romániai energiaügyi miniszter az MVM felvásárlási szándékával kapcsolatban, aminek célja a ...
A hétvégén már kemény mínuszok is lesznek. Vége a tavaszias időnek, péntekre virradóan esővel, záporokkal, néhol akár egy-egy ...
A választási kampány során Trump többször is kijelentette, hogy hivatalba lépése után “24 órán belül” helyreállítja a békét ...
Kisebb és nagyobb bútor- és barkácsboltok is is csatlakoztak a SZÉP-kártyát elfogadó helyekhez, csak az OTP-vel 50-en ...
Nem éri meg huszadik születésnapját az Ügyfélkapu. A 2005 tavaszán indult állami elektronikus azonosító rendszer helyét átveszi az Ügyfélkapu+, illetve jövőállóbb megoldásként a digitális állampolgári ...
Három személykocsi karambolozott a 66-os főút 7-es kilométerénél, Mánfa és Árpádtető között péntek kora reggel – írja a ...