Már várják a nevezéseket a Zsigmond Vilmos Filmfesztiválra. A szegedi Belvárosi Mozi 2027. május 4. és 9. között ad otthont a ...
A Balkán Kulcsa új őrzőhöz került. Mórahalom volt az átadás helyszíne, Szabadka kulturális központja kapta az elismerést, az ...
Sínházi produkcióval tér haza Makóra Lázár Nóra, aki egykor adott fuvolakoncertet és a VocArt együttesnek is tagja volt.
A kijelölt gyalogos-átkelőhelyen elsőbbséget kell adni a gyalogosnak, ezért elsőként ő, a „B” jelű gyalogos haladhat tovább.
Fekete Gizi átvette aranydiplomáját. A Jászai Mari-díjas színésznő a sikerek mögötti kétségekről és a közönség szeretetéről ...
Hódmezővásárhely önkormányzata évente kétszer hirdeti meg a civil- és sportszervezetek támogatását, most a második körben is ...
Koszorú ezer forintért is kapható, de van 15 ezres darab is. A Mars téri piac kínálatában mécses is akad, mindenszentek előtt ...
Szombaton akár este 11 óráig is barangolhatunk a múzeumban. Szegeden négy helyszínen várják az érdeklődőket, a csíkos póló ...
Kiállítás nyílt a szegedi papucsról, jövőjét jubileumi konferencián vitatták meg. Harangozó Imre szerint a magyar közösség ...
Fagy és csípős hideg jellemezte a péntek reggelt Csongrád-Csanádban. A Homokhátságon fagypont alá csökkent a hőmérséklet, de ...